Isten szeretetébe kapaszkodva

„Szükségünk volt erre a lelkinapra, hogy időt szánjunk egymásra, másokat is halljunk, és ezáltal fejlődhessünk. Jó volt, hogy újra emlékeztetett, és felhívta a figyelmünket a közös ima fontosságára, erejére. Sokat jelentett, hogy sokszor elhangzott: áldások vagyunk egymásnak. A nehéz percekben talán segíteni fog, hogy így gondoljunk a társunkra. Csodálattal hallgattuk a tanúságtevő párokat. Megerősítő volt hallani, hogy miként cselekszik Isten a nehéz pillanatokban. Jó volt újra megerősíteni a házasági fogadalmat. Hálásak vagyunk a szervezőknek, hogy ott lehettünk. Az Úr áldja továbbra is munkájukat!”

„A szombati lelkinap és egyben az idei Házasság hete mottója, a „Szeretetbe kapaszkodva”, már első pillantásra megragadott. Isten ezáltal szólított meg, és hívott el a Vele és egymással töltött együttlétre. Férjem is egyből igent mondott. Éreztem, hogy Isten készít számomra/számunkra valami nagyon szépet. Az előadás alatt felelevenedett bennem a házasságkötésünk pillanata, az a hármas kötelék, amely tartja a kettőnk kapcsolatát, és amely az egymás iránti szeretetünk és elköteleződésünk köteléke. A tanúságtételek, a csoportbeszélgetések, és különösképpen a szentségimádás mélysége érintett meg, amely által Isten egészen közel jött hozzám. Magunkkal visszük a hétköznapokba azt a felhívást, hogy legyünk az áldás hordozói a házastársunk és gyerekeink számára, emeljük fel és építsük egymást. Az egymásra kimondott áldás szavai, és a házassági fogadalom megújítása által közelebb kerültünk egymáshoz. Hálás vagyok Istennek ezért az ajándékért.”

„Ünnep volt számunkra a szombati nap, mert hosszú idő után végre kettesben tudtunk lenni. Induláskor még nem sejtettük, hogy mi vár ránk, mivel első alkalom volt, hogy részt vettünk egy ilyen programon. Csak remélni mertük, hogy jó lesz. Lélekben nagyon vártuk, de elvárások nélkül. Amikor megérkeztünk, és eltelt az első öt perc, sikerült kizárni mindent. Már potyogtak is a könnyeim, a férjem szorította a kezem, és ott abban a percben, Isten szabaddá tett bennünket minden belső tehertől, nehezteléstől. A lelkünk mintha mindenkit ismert volna, mintha hazaérkezett volna, pedig kevés párt ismertünk. Biztonságot éreztem, hogy van hely, ahova tudunk tartozni, hogy van remény. Hálás voltam, hogy milyen jó az Isten és mindenre gondol. Régóta, kb. öt éve kerestük ezt, mert akarunk tanulni, akarunk fejlődni, még többet akarunk Jézusból a házasságunkba. Tele vagyunk kérdésekkel: hogyan lehetek jó feleség, jó férj, hogyan nevelhetjük helyesen a gyerekeinket, vajon törekszünk eléggé Isten akarata szerint élni? Ezek a kérdések vannak bennünk rég és nem tudtuk, hol a helyünk, ahol mindketten megkapjuk azt, amire szükségünk van: egymást, de Krisztussal hármasban, mert egyéni időnk volt, de ennyire egységes és mély, rég nem. Sokat tanultunk. Amit máris alkalmazunk, az a hitvesi áldás (én időnként alkalmaztam, a férjem nem annyira, de azóta ő is) Minden házaspárnak el szeretnénk mondani, hogy ott a helyük, hogy van remény, nem szabad feladni, mert Isten előtt nincs lehetetlen, és a házasságra is hagyott orvosságot. Számunkra a hétvégi program az volt: nagyon gyógyító és felemelő. Teljes napos program volt, de egy részét sem untuk, végig érdeklődők maradtunk, és végig éreztük Isten jelenlétét. A nap dísze az a szentmise volt, amelyben nem mindennapi ajándékokat kaptunk. Végszóként elmondhatom, hogy nagyon gazdagon jöttünk haza, erősen és felvértezve, szívünk tele reménnyel, és egyet mindketten tudtunk biztosra, hogy következőkor is megyünk. Áldott az Isten, és jóságos, mert mindenre gondja van.”

„Nagy hála van a szívünkben, hogy ott lehetünk ezen a szép lelkinapon. Nagyon sokat jelentett az, hogy együtt lehetünk a férjemmel, hogy ebben a rohanó világban egymásra tudtunk figyelni. Úgy láttam, hogy a férjemnek is nagyon tetszett, csak ő zárkózottabb, és nem tudta úgy kimutatni az örömet, szeretetét felém, ahogyan szerette volna. Hiszem, hogy a házasságunkban is fog munkálkodni mindaz, amiket megtapasztaltunk, megéltünk. ”

„Hálásak vagyunk Istennek és a szervezőknek, hogy megadatott a lehetőség, hogy részt vegyünk a házaspárok lelkinapján; habár nem voltunk meggyőződve arról, hogy alig hathetes kisbabánkkal részt tudunk venni. Az Úr most is megmutatkozott, hisz kisbabánk szinte az egész napot átaludta, s hagyta, hogy mi töltekezzünk az Úr szeretetében és egymás társaságában. A bevezető előadásban elhangzott, sokunk számára már jól ismert igerész, a sziklára épített ház hasonlata, most kapott igazi értelmet. Az egésznapos programból kiemelnénk a tanúságtételeket, amely számos példával igazolta, hogyha szeretettel vagyunk egymásfele úgy, mint az Úr felénk, akkor könnyebben veszünk bármilyen akadályt. A jó hangulatot már csak fokozni tudta a meglepetés program, ahol jó volt, „egymásba kapaszkodva” táncolni. Köszönjük a kiscsoportban elhangzott megosztásokat, hiszen megerősítést kaptunk arról, hogy mennyire fontos és szükséges tenni a mindennapos Istennel és egymással való kapcsolatért. Megható és különös élmény volt házastársunkat áldásban részesíteni, és a szentmisén megújítani házassági fogadalmunkat. Hálásak vagyunk a lelkinapon kapott kegyelmekért és a nyitott szívekért. Köszönjük!”

„Estetek már le a diófáról? Amikor zuhanunk az utolsó vékony ágacskába is belekapaszkodunk, csak ne zuhanjunk a mélybe. Azt kívánom, hogy Jézus ne az utolsó ág legyen az életünkben, hanem Ő legyen az, Akit az életünk középpontjába helyezünk. A tanúságtételek pedig mind jobban arra sarkallnak, hogy éljünk úgy, mintha ez lenne az utolsó napunk. A jó Istennel kezdeni a napunkat közösen, minél több minőségi időt tölteni egymással kettesben, azután pedig együtt, a gyerekekkel közös élményeket gyűjtögetni - ez volt a lelkinap tanulsága számunkra. Mert együtt kapaszkodni is könnyebb."