2026. SZEPTEMBER 26. - CSÍKSOMLYó, JAKAB ANTAL HÁZ

HÁZASPÁROK ŐSZI LELKINAPJA

„Isten gyermekeinek hívnak minket,
és azok is vagyunk.!" (1 Jn 3,1)

Kedves Házaspárok!

Nagyon sokszor elsősorban férjként, feleségként, szülőként, munkatársként, barátként vagy a mindennapi feladataink hordozójaként tekintünk önmagunkra. Isten azonban mindenekelőtt gyermekének hív bennünket, és ez az identitás minden kapcsolatunk alapja, így a házasságunké is.

Ha valóban tudjuk, hogy szeretett gyermekei vagyunk a mennyei Atyának, akkor már nem félelemből, megfelelési kényszerből vagy bizonyítási vágyból élünk, hanem a szeretet szabadságában. Nem kell többé másoktól várnunk, hogy értékessé tegyenek bennünket, hiszen Atyánk már kimondta felettünk: „Te az én szeretett gyermekem vagy.”

Ezen a napon lehetőségünk lesz elcsendesedni, meghallani Isten szavát, és új szemmel tekinteni önmagunkra, házastársunkra és közös hivatásunkra. Lesz közös imádság, szentmise, tanítás, tanúságtétel, csend, személyes és házaspáros beszélgetés – minden, ami segíthet közelebb kerülni Istenhez és egymáshoz.

Hisszük, hogy Isten ma is képes megerősíteni a házasságokat, begyógyítani a régi sebeket, új reményt és hitet ébreszteni, és mélyebb egységre vezetni bennünket. A legerősebb házasságok nem a tökéletes emberekből születnek, hanem azokból a férjekből és feleségekből, akik nap mint nap engedik, hogy az Atya szeretete formálja a szívüket.

Ha vágytok arra, hogy kapcsolatotok új lendületet kapjon, hitetek megerősödjön, és házasságotokban még inkább megéljétek Isten örömét és békéjét, szeretettel várunk Benneteket! Gyertek el, és engedjétek, hogy a mennyei Atya újra emlékeztessen benneteket arra, kik vagytok valójában.

Előadók

NAGYKÁSZONI PLÉBÁNOS

CSALÁDPÁSZTOR EVANGELIZÁCIÓS SZOLGÁLAT

Tanúságtevők

SZÉKELYUDVARHELY

Áraink

RÉSZVÉTELI DÍJ

140 LEJ
PÁR / NAP

Számlaadatataink:
RO19BTRLRONCRT0T18D1CD01
Bankszámlatulajdonos:
ASOCIATIA PASTORUL FAMILIILOR-CSALADPASZTOR EGYESULET (CUI: 49320792)
A megjegyzésbe ezt írjátok: „SZEPTEMBER 26 + házaspár családneve”

FONTOS:
Kérjük, hogy a részvételi díjjal együtt utaljátok az étkezés költségeit is! A Jakab Antal Ház étkezdéjében lehet ebédet igényelni, ennek ára: 40 lej/fő

A regisztráció, illetve a részvételi díjak és az étkezés költségeinek átutalási határideje 2026. szeptember 18-a, péntek, 12 óra.

Bejelentkezéseteket csak a banki átutalás után tekintjük véglegesnek! 

A díj be nem fizetése nem minősül a részvételi szándék lemondásának, ezért kérjük, hogy azt is jelezzétek, ha regisztráltatok, de nem tudtok a lelkinapon részt venni. Lemondást kizárólag írásban fogadunk el szeptember 21-e, hétfő estig a következő email címen: office@csaladpasztor.com

Ezt követően a díjat már nem áll módunkban visszafizetni!

Program

2026.09.26 - SZOMBAT

CÍM

ELŐADÓ, TANÚSÁGTEVŐ

Ft. Fülöp László

nagykászoni plébános

Kertész Tibi és Marika

Családpásztor Evangelizációs Szolgálat

Farkas Antal-András és Kinga

Székelyudvarhely

ITT REGISZTRÁLHATTOK...

… vagy bejelenthettek más házaspárokat is.

GYakran Feltett Kérdések

2026. szeptember 26-án, szombaton Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban.

Szentségi házasságban élő házaspárokat, illetve jegyespárokat. Természetesen a kisbabás házaspárok az apróságokkal együtt jöhetnek.

A helyszín a környék egyik legismertebb rendezvényhelyszíne a csíksomlyói kegytemplom közelében. Szükség esetén konkrét tájékoztatást adunk a regisztrált házaspároknak.

A Családpásztor Evangelizációs Szolgálat által szervezett rendezvényen való részvétel díja 140 lej / pár. Ez az összeg nem tartalmazza az étkezés költségeit.

A részvételi díj átutalási határideje szeptember 18-a, péntek. Bejelentkezéseteket csak a banki átutalás után tekintjük véglegesnek! A díj be nem fizetése nem minősül lemondásnak, kérjük minden esetben jelezzétek, ha regisztráltatok, de nem tudtok a lelkinapon részt venni.

Ha szeretnétek regisztrálni a lelkinapra, először a regisztrációs űrlapot kell kitöltenetek. Regisztráció közben, kérünk, ellenőrizzetek le minden magadott adatot, különösen az e-mail címet, mert csak így tudtok a legkönnyebben kapcsolatban maradni a szervezőkkel. Kérjük, hogy a fizetési határidőt tartsátok be!

A többi résztvevő adatait nem adhatjuk meg az érdeklődőnek. Ajánljuk, hogy kövessétek a Facebook-eseményt, ahol általában a résztvevők bejelölik magukat.

SZOLGÁLATUNK

MÉDIA

BLOG

HASZNOS LINKEK

KAPCSOLAT

Cím

Kézdivásárhely, 525400

Telefon:

Email: