Az ajándékozás lényege

Fontos, hogy az ajándék önzetlen legyen! Mert gyakran előfordul, hogy nem az, az ajándékozó elvár valamit cserében. Jézus is megjegyzi: „Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.” (Lk 6,38)

Időnként a szülők is próbálkoznak, hogy hátha tudnák helyettesíttetni magukat a „dolgok”, a drága ajándékok által. Talán sikerül is nekik, de amikor a gyermekek úgy nőnek fel, hogy vágyaikat, érzelmeiket kielégítve látják az ajándékozott tárggyal, akkor isteníteni, bálványozni fogják a tárgyakat, a kapcsolatok kárára. A megismételt kérdés – „Apa, ne felejtsd el megvenni nekem azt a telefont, amit már régóta szeretnék!” – helyett jobban hangzik ez a kérés: „Apa, gondolj rám!”

Egy közvéleménykutatási eredmény szerint az öt és tizennyolc éve közötti gyerekeket, fiatalokat a legnehezebb megajándékozni, mert vagy mindenük megvan, vagy olyan dolgokra vágynak, amelyekre a szüleiknek nem telik.

Az ajándék gyakran a legegyszerűbb és legtermészetesebb módja annak, hogy ezt a kérdést leegyszerűsítsük. Gyakran azért ajándékozunk, mert e gesztus nem kér sokat, csak pénzt.

A mai szóhasználatunkban az ajándék elég gyakran csereakcióvá válik, tárgyak felsorakoztatása lesz. A szülők és gyermekeik között megszűnik a lehetőség a párbeszédre, a kölcsönös megértésre. Egy csereakció ördögi köre indul be, és a sok díszes csomagon túl, az ajándékhalmok alján elrejtve, fényes, csillogó ezüst és aranypapírba csomagolva ott bujkál a magány, a szeretetlenség és a közöny.