2023. SZEPTEMBER 16. - Csíkszereda, JAKAB ANTAL HÁZ

AZ EGYSÉG MEGŐRZÉSE A HÁZASSÁGBAN

Tégy eggyé, Urunk!

„Legyen köztetek egyetértés!” Róm 15,5

Isten azt akarja, hogy a házastársak egyetértésben, egységben éljenek egymással. Hogy „amit Ő egybekötött, azt ember szét ne válassza.” (Mt 19,6)
Napjainkban azonban sok minden támadja ezt az Isten által megálmodott testi-lelki-szellemi egységet – külső és belső tényezők egyaránt. A sátánnak nem tetszik, ha a házastársak között szeretet, egyetértés uralkodik, így hát minden lehetséges módon megpróbálja szétrombolni ezt az életre szóló, szent szövetséget.

Éppen ezért az egység megőrzése, a feleség és férj közötti szeretetkapcsolat elmélyítése folyamatos feladat kell, hogy legyen a házasságban. Mindent meg kell tennünk azért, hogy házaspárként Isten képmását tükrözhessük vissza.

Ebben szeretnénk segítséget nyújtani a résztvevő házaspároknak ezzel a lelkinappal is.

EGYségben akkor is, ha jön a KÉTség!

Program

Idő

Cím

Előadó, tanúságtevő

Kertész Tibi és Marika

Családpásztor Evangelizációs Szolgálat

Ilyés Zsolt plébános

Sepsiszentgyörgy

Erdős Nándor és Annamária

Gyergyószentmiklós

Péterfi Attila és Nóra

Csíkszereda

Tuzson Erika Tünde

Kézdivásárhely

Kertész Tibi és Marika

Kézdivásárhely

Kovács Péter plébános

Kézdivásárhely

Áraink

RÉSZVÉTELI DÍJ

120 LEJ / PÁR

Ez az összeg nem tartalmazza az étkezés költségeit!

Számlaadatataink:
RO94BTRLRONCRT0CK3345201
Bankszámlatulajdonos:
KERTÉSZ M. ÎNTREPRINDERE FAMILIALĂ (CUI:47508731)
A megjegyzésbe ezt írjátok: „Szeptember 16. + a családnevetek”
Bejelentkezéseteket csak a díj befizetése után tekintjük véglegesnek!

A regisztrációt és a részvételi díj befizetésének határideje szeptember 8-a volt, de visszalépők miatt tudunk még fogadni házaspárokat!

ITT REGISZTRÁLHATTOK...

… vagy bejelenthettek más házaspárokat is.

Gyakran Feltett Kérdések

2023. szeptember 16-án, szombaton Csíksomlyón, a kegytemplom közelében levő Jakab Antal Házban.

Elsősorban házaspárokat. Igen, kettesben. A lelkinapon nem tudunk gyerekfelügyeletet biztosítani, természetesen a kisbabás házaspárok az apróságokkal együtt jöhetnek.

A helyszín a környék egyik legismertebb rendezvényhelyszíne a csíksomlyói kegytemplom közelében. Szükség esetén konkrét tájékoztatást adunk a regisztrált házaspároknak.

A Családpásztor Evangelizációs Szolgálat által szervezett rendezvényen való részvétel díja 120 lej / pár. Ez az összeg nem tartalmazza az étkezés költségeit. Ebédet a Jakab Antal Ház recepcióján lehet igényelni.

Regisztrálni szeptember 8-ig lehet. A regisztrációt csak a díj befizetése után tekintjük véglegesnek!

Ha szeretnétek regisztrálni a lelkinapra, először a regisztrációs űrlapot kell kitöltenetek. Regisztráció közben, kérünk, ellenőrizzetek le minden magadott adatot, különösen az e-mail címet, mert csak így tudtok a legkönnyebben kapcsolatban maradni a szervezőkkel. Kérjük, hogy a fizetési határidőt tartsátok be!

A többi résztvevő adatait nem adhatjuk meg az érdeklődőnek. Ajánljuk, hogy kövessétek a Facebook-eseményt, ahol általában a résztvevők bejelölik magukat.

SZOLGÁLATUNK

MÉDIA

BLOG

HASZNOS LINKEK

KAPCSOLAT

Cím

Kézdivásárhely, 525400

Telefon:

Email:

2022 © Családpásztor Evangelizációs Szolgálat