Krisztus önként vállalta értünk a kereszthalált. Nem elvették tőle az életét, hanem szeretetből ajándékozta oda a mi szabadulásunkért. Számára a kereszt nem kényszer volt, hanem szabad döntés. Nem vereség, hanem szeretetből fakadó odaadás.

A házasság ennek a szeretetnek az ikonja. De mit is jelent ez a hétköznapokban? Mit tudunk valóban odaajándékozni a másiknak – az időnkből, a kényelmünkből, a terveinkből? Tudunk-e lemondani a sértettségről, a büszkeségről, az igazunkról? Képesek vagyunk-e elsőként lépni, megbocsátani, újrakezdeni?

A krisztusi szeretet nem érzelemközpontú, hanem döntésközpontú.  Önfeláldozó, mert nem azt kérdezi: „mit kapok?”, hanem azt: „mit adhatok?”. A nagyböjt különösen alkalmas idő arra, hogy megvizsgáljuk: A mi szeretetünk milyen? Feltételekhez kötött vagy ajándékozó? Védekező vagy odaadó? Inkább elvár vagy inkább szolgál?

A házaspároknak meghirdetett nagyböjti lelkinap arra hív, hogy visszatérjünk a forráshoz: Krisztus önátadó szeretetéhez. Hogy újra megtanuljuk az odaadást, az áldozatkészséget. Mert a házasság akkor lesz élő és termékeny, ha nem csupán együtt élünk, esetleg túlélünk, hanem nap mint nap tudatosan odaajándékozzuk magunkat egymásnak.