Az imádkozás művészete a házasságban

Szeptember 14-én, szombaton tartottuk a házaspárok őszi lelkinapját a csíksomlyói Jakab Antal Házban. A rendezvényt a Családpásztor Evangelizációs Szolgálat szervezte, ezzel kapcsolódva a gyulafehérvári főegyházmegye „Imával megújuló közösség” mottóval meghirdetett pasztorális évéhez. Az eseményen közel 60 házaspár vett részt.u

A Családpásztor Evangelizációs Szolgálat médiaevangelizációs tevékenysége mellett 2022 óta szervez a házastársi és családi kapcsolatokat erősítő rendezvényeket, melyek célja, hogy a résztvevők Isten leírt szavának és az Egyház tanításának a fényében nézzenek rá családi kapcsolataikra, és megerősödve, újra töltekezve haladjanak tovább életük útján.

Az első előadást Ft. Fülöp László nagykászoni plébános tartotta, aki az imádságban való növekedésről, a személyes ima erejéről beszélt, és az imádságban való folyamatos megújulásra buzdított.
– Isten naponta fel akarja tölteni kiürülő szeretettankunkat és ez az Ő jelenlétében töltött minőségi időben, a személyes imádságban történik. Hiába mondod, hogy szereted és fontos neked Isten, ha nem jársz el az Ővele való találkozókra – hangsúlyozta az előadó, hozzátéve: úgy ahogy a párkapcsolatban, az Istennel való kapcsolatban is vannak hullámvölgyek, és jó, ha megtanuljuk, hogy hogyan tudunk megújulni, kikerülni a lelki szárazságainkból, mélységeinkből. A plébános két imamódot is ajánlott: a zsoltárokkal való imádkozást, illetve az akár a napi sodrásból is kiemelő fohászokat, a Szentírásból vett ígéretekkel, megvallásokkal.
– Szüntelenül imádkozni azt jelenti, hogy folyamatosan függsz Istentől, hogy kapcsolatban vagy Vele. Ne azért imádkozz, hogy Isten meghallgasson, hanem azért, hogy te meghallhasd Őt – összegzett az előadó.

A második előadásban Kertész Tibor és Marika, a Családpásztor Evangelizációs Szolgálat munkatársai a saját életükből vett példákon át a házastársi ima fontosságáról, annak módjáról, akadályairól beszéltek.
– A rendszeres közös imában a férj és feleség olyan közelséget, meghittséget, mélységet élhetnek meg, amelyet semmilyen más módon nem lehet elérni. A házastársak közös imájának ereje nem összeadódik, hanem összeszorzódik. A házasság szentségi ereje kapcsolja össze őket és ebből óriási kegyelem fakad. Hisszük, hogy amikor a házastársak összekulcsolják a kezüket, Jézus keze is ott van harmadiknak – emelték ki az előadók.
Amint mondták: a házastársi ima erős alapot ad a kapcsolatnak, segít a konfliktusmegoldásban, ugyanakkor a szellemi harcban is összekapcsolja a házastársakat. Mindehhez azonban szükség van következetességre, egy állandó imaidőpont melletti elköteleződésre, a keretek megbeszélésére, imatémákra és a közös imádságban való állandó megújulásra.

A lelkinapos délelőttöt az első gyermeküket váró székelyudvarhelyi házaspár Vass Szabolcs és Kinga tanúságtétele zárta, akik megkapó őszinteséggel, egyszerű szavakkal beszéltek megismerkedésükről, közös imaéletük fejlődéséről, annak mindennapi gyakorlatáról.
– Ha már élitek a közös imát a házasságotokban, akkor ne hagyjátok abba, hisz a jó Isten építi és erősíti ezáltal a Vele és az egymással való kapcsolatotokat. Ha vannak, akik még nem kezdtetek el közösen imádkozni, esetleg nehézségekbe ütköztetek az imában, arra bátorítunk, hogy kezdjétek el kis lépésekkel, például egy közösen elmondott kötött imával. Akkorák legyenek ezek a lépések, amekkorát egyszerre meg tudtok tenni.
Hisszük, hogy a jó Isten megáldja kitartásotokat és mindazt a két halat és öt árpakenyeret, ami a tiétek, megáldja és sokszorosítja az életetekben. Jussanak eszetekbe az Úr Jézus szavai: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20) – zárta tanúságtételét a házaspár.

Az ebédszünet után táncterápiás foglalkozásra hívtuk a jelenlevő házaspárokat Tuzson Erika Tünde kézdivásárhelyi táncoktató irányításával. A „Magyar Mise-Új Magyar Rapszódia” két dala, segítette hozzá a résztvevőket, hogy megtapasztalhassák a „tánc-ima” kapcsolatot gyógyító erejét, amely által az Istennel és egymással való egységbe kapcsolódhattak bele, gyógyulást kérhettek a házasságukban kapott sebeikre, miközben a Jézushoz forduló vérfolyásos asszonnyal együtt vallhatták meg hitüket. ,,Ha csak a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok” – mindezt tánccal kifejezve.

A „táncterápia” után a házaspárok kiscsoportokban folytatták a beszélgetést, ez a megosztások, az egymás erősítésének az ideje volt. 

A lelkinap szentségimádás sal majd a Ft. László Rezső csíkcsicsói plébános által celebrált szentmisével ért véget.

Hálásan köszönjük a gyóntató papok szolgálatát, a résztvevő házaspároknak a fegyelmezett, érdeklődő jelenlétet és a nyitottságot.

A résztvevő házaspárok visszajelzéseiből:

Tetszett ez az írás? Ha igen, add tovább egy megosztással!

Facebook
Twitter
WhatsApp
Email
Print

ADOMÁNYOD FENNMARADÁSUNKAT BIZTOSÍTJA

Ha teheted, támogass minket!
KÖSZÖNJÜK!

2022 © Családpásztor Evangelizációs Szolgálat
Impresszum | Médiaajánlat | Jognyilatkozat | Adatkezelési tájékoztató