Hagyjuk Krisztust élni a családjainkban

„Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében. Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. (2 Kor 12,9) – olvashatjuk a buzdítást Pál apostol levelében.

A megváltás isteni ajándékából fakadó kegyelem, Krisztus ereje mindig rendelkezésünkre áll. Bármikor „hozzányúlhatunk”, részesedhetünk belőle. Igénybe vehetjük, de akár el is utasíthatjuk.
Sokan hitetlenül azt állítják, hogy nincs olyan erő, amely az embereket gyökeresen meg tudná változtatni. Ami egy durva, Isten nélkül élő kemény embert megbízható, hívő kereszténnyé tudna alakítani. Ami egy haldokló házasságot újjá tudna teremteni.

Ez hazugság! Mi tudjuk és hisszük, hogy van újjászületés, újrakezdés Krisztus által. Hogy Isten szeretetének életadó ereje fel tud támasztani minden halott érzelmet vagy kapcsolatot, át tud formálni bármit és bárkit.

Gondoljunk csak a Szent Pállá lett Saulra. Miután Krisztus a damaszkuszi úton magához ragadta őt, az lett a legfőbb törekvése, hogy ő is magához ragadja Krisztust. Így vall erről: „Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.” (Fil 3,8)

Vajon van-e elég bátorságunk mindazt elvetni, elengedni, amire a Szentlélek szemétként mutat rá az életünkben? Készen állunk-e arra, hogy magunk mögött hagyjuk az értéktelen dolgokat? Mindazt, ami eltakarja előlünk Krisztus arcát.?Ami túlságosan lefoglal, vagy ami túl fontos. Ami valósággal rátelepszik a személyes és családi életünkre, és elfojtja Isten erejét.

Bármi akadállyá válhat, de legfőképpen a bűneink, a meg nem bocsátásunk, a büszkeségünk, az önigazságunk.

Kérjük ma Istent, hogy vegye ki életünkből a szorongatott szemeteinket, hogy ezáltal újjászülethessünk, hogy „miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk.” (Róm 6,4)