Az imádkozás művészete a házasságban
Szeptember 14-én, szombaton tartottuk a házaspárok őszi lelkinapját a csíksomlyói Jakab Antal Házban. A rendezvényt a Családpásztor Evangelizációs Szolgálat szervezte, ezzel kapcsolódva a gyulafehérvári főegyházmegye „Imával megújuló közösség” mottóval meghirdetett pasztorális évéhez. Az eseményen közel 60 házaspár vett részt.u
A Családpásztor Evangelizációs Szolgálat médiaevangelizációs tevékenysége mellett 2022 óta szervez a házastársi és családi kapcsolatokat erősítő rendezvényeket, melyek célja, hogy a résztvevők Isten leírt szavának és az Egyház tanításának a fényében nézzenek rá családi kapcsolataikra, és megerősödve, újra töltekezve haladjanak tovább életük útján.
Az első előadást Ft. Fülöp László nagykászoni plébános tartotta, aki az imádságban való növekedésről, a személyes ima erejéről beszélt, és az imádságban való folyamatos megújulásra buzdított.
– Isten naponta fel akarja tölteni kiürülő szeretettankunkat és ez az Ő jelenlétében töltött minőségi időben, a személyes imádságban történik. Hiába mondod, hogy szereted és fontos neked Isten, ha nem jársz el az Ővele való találkozókra – hangsúlyozta az előadó, hozzátéve: úgy ahogy a párkapcsolatban, az Istennel való kapcsolatban is vannak hullámvölgyek, és jó, ha megtanuljuk, hogy hogyan tudunk megújulni, kikerülni a lelki szárazságainkból, mélységeinkből. A plébános két imamódot is ajánlott: a zsoltárokkal való imádkozást, illetve az akár a napi sodrásból is kiemelő fohászokat, a Szentírásból vett ígéretekkel, megvallásokkal.
– Szüntelenül imádkozni azt jelenti, hogy folyamatosan függsz Istentől, hogy kapcsolatban vagy Vele. Ne azért imádkozz, hogy Isten meghallgasson, hanem azért, hogy te meghallhasd Őt – összegzett az előadó.
A második előadásban Kertész Tibor és Marika, a Családpásztor Evangelizációs Szolgálat munkatársai a saját életükből vett példákon át a házastársi ima fontosságáról, annak módjáról, akadályairól beszéltek.
– A rendszeres közös imában a férj és feleség olyan közelséget, meghittséget, mélységet élhetnek meg, amelyet semmilyen más módon nem lehet elérni. A házastársak közös imájának ereje nem összeadódik, hanem összeszorzódik. A házasság szentségi ereje kapcsolja össze őket és ebből óriási kegyelem fakad. Hisszük, hogy amikor a házastársak összekulcsolják a kezüket, Jézus keze is ott van harmadiknak – emelték ki az előadók.
Amint mondták: a házastársi ima erős alapot ad a kapcsolatnak, segít a konfliktusmegoldásban, ugyanakkor a szellemi harcban is összekapcsolja a házastársakat. Mindehhez azonban szükség van következetességre, egy állandó imaidőpont melletti elköteleződésre, a keretek megbeszélésére, imatémákra és a közös imádságban való állandó megújulásra.
A lelkinapos délelőttöt az első gyermeküket váró székelyudvarhelyi házaspár Vass Szabolcs és Kinga tanúságtétele zárta, akik megkapó őszinteséggel, egyszerű szavakkal beszéltek megismerkedésükről, közös imaéletük fejlődéséről, annak mindennapi gyakorlatáról.
– Ha már élitek a közös imát a házasságotokban, akkor ne hagyjátok abba, hisz a jó Isten építi és erősíti ezáltal a Vele és az egymással való kapcsolatotokat. Ha vannak, akik még nem kezdtetek el közösen imádkozni, esetleg nehézségekbe ütköztetek az imában, arra bátorítunk, hogy kezdjétek el kis lépésekkel, például egy közösen elmondott kötött imával. Akkorák legyenek ezek a lépések, amekkorát egyszerre meg tudtok tenni.
Hisszük, hogy a jó Isten megáldja kitartásotokat és mindazt a két halat és öt árpakenyeret, ami a tiétek, megáldja és sokszorosítja az életetekben. Jussanak eszetekbe az Úr Jézus szavai: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20) – zárta tanúságtételét a házaspár.
Az ebédszünet után táncterápiás foglalkozásra hívtuk a jelenlevő házaspárokat Tuzson Erika Tünde kézdivásárhelyi táncoktató irányításával. A „Magyar Mise-Új Magyar Rapszódia” két dala, segítette hozzá a résztvevőket, hogy megtapasztalhassák a „tánc-ima” kapcsolatot gyógyító erejét, amely által az Istennel és egymással való egységbe kapcsolódhattak bele, gyógyulást kérhettek a házasságukban kapott sebeikre, miközben a Jézushoz forduló vérfolyásos asszonnyal együtt vallhatták meg hitüket. ,,Ha csak a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok” – mindezt tánccal kifejezve.
A „táncterápia” után a házaspárok kiscsoportokban folytatták a beszélgetést, ez a megosztások, az egymás erősítésének az ideje volt.
A lelkinap szentségimádás sal majd a Ft. László Rezső csíkcsicsói plébános által celebrált szentmisével ért véget.
Hálásan köszönjük a gyóntató papok szolgálatát, a résztvevő házaspároknak a fegyelmezett, érdeklődő jelenlétet és a nyitottságot.
A résztvevő házaspárok visszajelzéseiből:
„Fülöp László plébános tanítása egyszerre volt mély és szórakoztató. Megerősítést kaptunk tőle abban, hogy napi rendszerességgel olvassuk a Szentírást, a Zsoltárok Könyvét, mert amikor imádkozunk, mi beszélünk a Jóistenhez, de amikor a Szentírást olvassuk, rajta keresztül maga a jóságos Isten szól hozzánk. Ebből a tanításból még az ragadott meg, hogy az ima által a Jóistenhez kapcsolódva kimondott szavainkon kenet lesz, beszédünk többé már nem üres beszéd. Ugyancsak ebből a tanításból visszük magunkkal azt, hogy a legértékesebb időnket szánjuk oda a Jóistennek amikor imádkozunk, hogy legyen a közös imára egy „lefedett időnk”, és ha elkezdjük házaspárunkkal a közös imát, abban tartsunk ki, legyen folytonossága.
A Kertész házaspár tanításából a közös ima erejét ragadnánk ki, amelynek szerteágazó gyümölcsei tudnak lenni, de innen is leginkább az éríntett meg minket, hogy a kettőnk közös imájának akkora ereje van, hogy ettől még a gonosz lélek is meghátrál.
A Vass házaspár tanúságtételéből azt emeltük ki, ahogyan ők imában randiztak, hogy találkozásaikat imával kezdték, és tisztaságukat megőrizve hívták be közös életükbe a házasság szentéségén keresztül Jézust. Ebben mi már nem tudjuk őket példával követni, de megfogalmazódott bennünk, hogy Isten segítégével erre a tiszta életre buzdítjuk a körülöttünk élő fiatalokat, akár a cserkészeten belül is.
A következő mozzanata a programnak egy félórás táncterápia volt, amelyben megtapasztaltuk, hogyan tud egy zenés tánc imává formálódni bennünk.
A kiscsoportos beszélgetésben egymást megerősítettük abban, hogy a házaspárunkkal együtt végzett közös ima egy másik létállapotba tud minket átlendíteni.
A nap utolsó mozzanata volt a szentégimádás és szentmise, ahol mélyen elhatároztuk és a Jóisten elé vittük mindazokat a tanításokat, amelyeket a nap folyamán hallottunk, kérve az Ő kegyelmét arra, hogy amit közösen elterveztünk imaéletünk előmozdítása érdekében, azt meg is tudjuk valósítani.
Dicsőség és hála elsősorban a Jóistennek a lelkinapon hallott tanításokért, tanúságtételért, a megélt tapasztalatokért, a mélységért és magasságért, hálás köszönet a Kertész házaspárnak és mindenkinek, aki ezen lelkinap megszervezésében és lebonyolításában segített.
Adja Isten, hogy minden házaspár őszinte odaadással tudjon csatlakozni a lelkinap mottójához: Imádkozzatok szüntelenül!”

Bálint Lajos Lóránt és MáriaCsíkmadaras
„A házaspárok lelkinapja, ahol a közös imádság volt a központi téma kimagasló esemény volt számunkra! Meghitt, bensőséges nyugalmat és biztonságot sugárzó, lehetőség arra, hogy egymásra figyeljünk, a Jóistennel való kapcsolatunkat erősítsük. Annál is inkább, mert olyan életállapotban vagyunk, ami igazán megpróbálja házasságunkat, önmagunkkal és családtagjainkkal való kapcsolatunkat is: férjhez megy a lányunk és ezt a kihívást leginkább a Jóistennel töltött idő tudja széppé, felemelővé, ünneppé varázsolni! Ezért volt számunkra különleges ez a lehetőség!”
Kopacz Zoltán és ZsuzsaGyergyószentmiklós
„A házaspárok őszi lelkinapja sok lelki élménnyel gazdagított bennünket. Fiatal házasokként most nyílt először lehetőségünk, hogy részt vegyünk házaspároknak szervezett lelkinapon.
A jó Isten egy új dimenziót nyitott meg előttünk és erősen megfogalmazódott a vágy bennünk, hogy ezentúl lehetõségünkhöz mérten el jussunk a jövőbeni hasonló lelki napokra.
Külön kegyelem volt számunkra, hogy ennek a lellkinapnak a házaspárok közös imája volt a témája. Nagy felismerés volt számunkra az a többször elhangzó mondat, hogy amikor imádkozunk mi beszélünk Istenhez, amikor olvassuk a Szentírást, akkor Ő szól hozzánk.
Megerősítő számunkra, hogy a közösen elmondott ima exponenciálisan segít bennünket abban, hogy azt tegyük amire a jó Isten elhívott és kiteljesedjünk benne. További útmutatót kaptunk arra, hogy hogyan tudjuk növekedni a közös imában. Végül, de nem utolsó sorban bensőséges ajandékként éltük meg a záró szentmise keretében történő egymás megáldását. ”

Vass Szabolcs és KingaSzékelyudvarhely
„Annak ellenére, hogy egy idősebb korosztályhoz tartozunk, akik már sok mindent megéltünk, és sok mindent láttunk, hallottunk, nekünk is nagyon sokat jelentett ez a nap. Például bizonyságot, megerősítést kaptunk arról, hogy különösen a páros imában, Isten áldásán túl egy erősebb köteléket, egy mélyebb Istenre csatlakozást, az egymásrafigyelés mélységeit élhetjük meg, amit megpróbálunk még gyakrabban beütemezni a mindennapjainkba.
Választ kaptunk arra is, hogy miért csak Isten, Jézus Krisztus tudja betölteni azt az űrt a szívünkben, amit legtöbbször világi dolgokkal, élvezetekkel próbálunk teletömni boldogságunk érdekében.
Rájöttünk arra, hogy közös imáinkban valójában egymásnak is megbocsájtunk és ezért maradnak együtt, akik együtt imádkoznak. Azt is hallottuk, hogy mennyire fontos az ima előtt a Szentlélekre figyelni, az Ő jelenlétét kérni, lelkünket felkészíteni akár dicsőítő zsoltárokkal vagy zenével. Megtapasztaltuk, hogy így mi is már egyből jobban érezzük magunkat.
Nagy örömünkre szolgált látni ennyi fiatal házaspárt, akik Istent keresik, vagy Istennel járnak ezen az úton, ahol az imádság, a közös ima biztosítja számukra az Úr megtartó, megbocsátó erejét.
Látván, és megtapasztalván ennek a meghitt napnak a gazdag kegyelmeit, hisszük, hogy a közös imádság által a házaspárok újjáteremtetnek Isten mérhetetlen egységében.
Megértettük, hogy fontos mindnyájunknak, hogy Istennek adjunk otthont a lakásunkban, hogy majd mi is otthonra leljünk nála és hogy szeressük Istent, mert Ő előbb szeretett minket.
Hiszünk az ima erejében és fontosságában, ezért mi is imádkozunk az ifjúságért, a fiatal párokért, hogy minél előbb megtalálják Jézus Krisztust, hogy megtapasztalják Isten mérhetetlen szeretetét.
Végszóként egy számunkra is kedves idézettel zárnánk Dr. Papp Miklós görögkatolikus atya gondolataiból: ,,ahogy az Isteni szeretet láthatatlan, s később válik láthatóvá, úgy a házastársi szeretetnek is igazi horgonya a közös láthatatlanban van.”

Vencel és ÁgnesCsíkszentmárton
Előző
Következő
Tetszett ez az írás? Ha igen, add tovább egy megosztással!
Facebook
Twitter
WhatsApp
Email
Print
2022 © Családpásztor Evangelizációs Szolgálat
Impresszum | Médiaajánlat | Jognyilatkozat | Adatkezelési tájékoztató
73