Üzenet a Házasság hetére
„Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.” (1 Jn 4,16)
Február 12-én elkezdődött a Házasság hete, amely jó lehetőséget ad arra, hogy beszélgessünk a házasság értékéről, hogy megünnepeljük a házasságainkat.
Szeretetbe kapaszkodva
Az idei mottó – Szeretetbe kapaszkodva – elgondolkodtat és cselekvésre indít: hogyan lehetnénk igazi erőforrások a nehézségekben egymás számára, hogyan működhetnénk jobban együtt – összekapaszkodva, hogyan tekinthetnénk ajándéknak azt, hogy ott vagyunk egymás számára, illetve hogyan tudnánk a megpróbáltatások, viharok idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, erőt meríteni a mindennapok kihívásaihoz.
Isten arra hív minket, házaspárokat, hogy a Krisztus iránti szeretet és tisztelet jegyében legyünk készek arra, hogy megajándékozzuk a társunkat önmagunkkal: magunkat adjuk neki és magunkat adjuk érte. Úgy, ahogy Krisztus is önmagát adta az Egyházért. Ez nem jelent mást, mint hogy a másik személye, érdeke legalább ugyanolyan fontos lesz nekünk, mint a magunké, sőt adott esetben még fontosabb. A másik iránti szeretet jegyében előnyt adunk a társunknak, még akkor is, ha ez áldozatot kíván tőlünk.
Erre azonban csak akkor leszünk képesek, ha mindenekelőtt az Úrra figyelünk, ha megengedjük neki, hogy jelen legyen a kapcsolatainkban. Ha Isten szeretete betölti szíveinket a Szentlélek által. Ha megengedjük, hogy az Ő igéje szabályozza, irányítsa az életünket.
Akkor készek leszünk arra, hogy lemondva a saját elképzeléseinkről, áldozatot hozzunk egymásért. Akkor készek leszünk a hibáink beismerésére és az őszinte szívből jövő kiengesztelődésre. Így mindig, minden helyzetben ki tudjuk majd mondani az igent a társunkra, a házasságunkra.
A szeretet nem érzés - döntés
Ezekben a napokban döntsetek újra a szeretet Istene mellett! Hívjátok be Őt a kapcsolatotokba! Ennek az is a feltétele, hogy mondjatok ellen a gonosznak! Valahányszor megtűritek a szívetekben a neheztelést, a haragot, az ítélkezést, a tisztátalanságot, a hűtlenséget, a bizalmatlanságot – igazából az ördögnek adtok jogot arra, hogy munkálkodjon a kapcsolatotokban. Aztán ő – amint talál egy kis rést, egy kis talpalatnyi helyet, ahol megvetheti a lábát -, egyre többet, újabb területeket követel magának a szívetekben, az életetekben, és ezáltal kiszorul onnan Isten Szentlelke.
Nem szolgálhattok egyszerre két Úrnak, ezért Krisztust válasszátok, hogy az Ő fénye, világossága beragyogja a házasságaitokat! Így az Ő szeretetének jelei lehettek ebben a világban.
Tennivalók a Házasság hetére
Ezen a héten keressetek alkalmat arra, hogy az egymás iránti szereteteteket és elköteleződéseteket megerősítsék! Bekapcsolódhattok a településeteken, vagy ha ott helyben nincs, akkor egy közeli helységben szervezett programokba.
Ha erre semmiképpen sincs lehetőségetek, menjetek el randizni. Leülhettek egy csésze kávéra, egy teára, egy süteményre, együtt vacsorázhattok a kedvenc helyeteken. Csak ti ketten, a gyermekeitek nélkül!
Ha van rá lehetőségetek, felkereshetitek azt a helyet, ahol megismerkedtetek, majd ott feleleveníthetitek azt, hogy miért szerettetek egymásba. Nézhettek egy jó filmet, társasjátékozhattok, főzhettek, vagy akár piknikezhettek is – a nappaliban. A lényeg azon van, hogy együtt legyetek – kettesben. Ez a hét most rólatok, a ti életre szóló szövetségetek megszilárdulásáról szóljon.
Óvni kell a házasságot!
Annyi minden akar bennünket, házaspárokat elsodorni egymástól: külső hatások és belső bomlasztó tényezők, bűnök, gyengeségek. Ha az Úrba kapaszkodtok, szeretetetek ellenálló lesz, szerelmetek tüze olthatatlan lesz.
A házasság olyan, mint egy szép cserepes virág. Ha gondozzátok, egyre tetszetősebb, egyre szebb lesz. Viszont, ha elhanyagoljátok, hamar kiszárad és tönkremegy.
Műszaki hasonlattal élve, az Istenben való élet olyan, mint a megfelelő olajszint biztosítása az autó működéséhez. Ha Isten nélkül, csak úgy a saját fejünk szerint, vagy csak pusztán emberi bölcsességre hagyatkozva akarjuk működtetni a házasságunkat, jóval nagyobb kárt okozunk magunknak és társunknak, mint ha olaj nélkül próbálnánk autót vezetni.
Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. (Énekek Éneke 8,6-7) – olvashatjuk az Énekek énekében. Szeressétek egymást ilyen kiolthatatlan szeretettel, szerelemmel, különösen most, a Házasság hetén, de nem csak ezekben a napokban!
Ezt a szerelmet kérjük most együtt imádságban Istentől a házasságaink számára.
Jézus, add, hogy úgy tudjunk szeretni, ahogyan Te szeretsz. Tedd tisztává testünket, szellemünket és szívünket, hogy megláthassuk Istent és az Ő tervét velünk. Tisztíts meg minket és gyógyítsd meg a bűn okozta sebeket.
Erősíts meg minket minden nap, hogy megélhessük azt a szeretetet, amelyre hívsz. Önmagunkban gyengék vagyunk, és szívünk nem tiszta, de Benned erősek és szentek lehetünk.
Küldd le ránk Szentlelkedet, hogy mindig Ő vezessen és bátorítson minket. Szereteted Lelke kössön egybe minket, hogy mindig egy szívvel és lélekkel jöjjünk Hozzád, és kitartóan munkálkodjunk együtt országod eljöveteléért. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen.
Szép, kapcsolataitokat gazdagító, szeretetteljes ünneplést kívánunk mindnyájatoknak az elkövetkező hétre. Legyetek áldottak!
Kertész Marika és Tibor
Fotók: © Canva Pro
Tetszett ez az írás? Ha igen, add tovább egy megosztással!
Facebook
Twitter
WhatsApp
Email
Print
Amiről még olvashatsz...
2024.10.10
2024.09.30
2024.09.19
ADOMÁNYOD FENNMARADÁSUNKAT BIZTOSÍTJA
A Családpásztor Evangelizációs Szolgálatot jelenleg teljes egészében adományokból próbáljuk fenntartani. Ha teheted, támogass minket!
KÖSZÖNJÜK!
2022 © Családpásztor Evangelizációs Szolgálat
Impresszum | Médiaajánlat | Jognyilatkozat | Adatkezelési tájékoztató
178