Anya-lánya lelkinap Szovátán

A Családpásztor Evangelizációs Szolgálat Gyimesközéplok és Sepsiszentgyörgy után október 18-án, szombaton Szovátán szervezett anya-lánya lelkinapot. Az „Édesanyám, érintsd meg a lelkem!” mottóval meghirdetett egésznapos lelki programra ezúttal 33 édesanya-lánya páros jött el, többnyire Korondról, Oroszhegyről, Szovátáról, de érkeztek Marosvásárhelyről és környékéről, illetve Brassóból is.   

Az anya-lánya kapcsolat az egyik legmélyebb és legmeghatározóbb kötelék egy nő életében. Nem csak a gyermekkor élményeit formálja, hanem hatással van arra is, milyen felnőtté, nővé, feleségé és anyává válik majd a lány. A lelkinap keretében most lehetőség nyílt elmélyíteni ezt a kapcsolatot.
Az esemény során anya és lánya együtt keresették a válaszokat olyan fontos kérdésekre, mint a generációkon átívelő minták, az érzelmi örökség, vagy éppen a megbocsátás és az újrakezdés lehetősége.

A résztvevők ismerkedéssel kezdték a napot, majd volt egy tanítás az édesanyáknak, a lányok pedig két korcsoportban foglalkozáson vettek részt Gálfalvi Amália és Török Orsolya helyi pedagógusok vezetésével. 

A tanítás után Brustur Anna Mária és lánya, illetve Kertész Marika és lánya tanúságtétele következett, amit páros együttlét követett, ahol kis meglepetést, levelet, rajzot adtak át egymásnak, és elmondhatták, hogy mi az, amit értékelnek a másikban, miért hálásak egymásnak, vagy akár bocsánatot is kérhettek egymástól. 

Délben szentmisén vettek részt, a délután folyamán pedig táncra és kézműves tevékenységre került sor, és egy zárókör folyamán értékelték a lelkinapot.

– A legnagyobb ajándék, hogy az édesanyák és lányaik minőségi időt tölthettek együtt – ketten-hármasban. Lényeges volt számunkra, hogy harmadik személyként behívjuk a jó Istent, mert azt tapasztaljuk, hogy Ő az, Aki helyre tudja állítani a megtört kapcsolatokat, Aki be tudja gyógyítani a sebeket, amelyeket egymásnak okozunk – emelte ki a rendezvény szervezője, Kertész Marika, a Családpásztor Evangelizációs Szolgálat munkatársa.

Az édesanyák elmondták: sok segítséget kaptak, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy kifejezzék egymás fele a szeretetüket, a nagyrabecsülésüket, az értékelésüket. Jó volt az is, hogy sikerült kiengesztelődni, vagy, hogy megáldhatták egymást. Többen is jelezték: ha nem lett volna a lelkinapnak egy konkrét programja, akkor is jó lett volna kiszakadni az otthoni környezetből, együtt utazni, egy egész napot együtt tölteni.

A résztvevő édesanyák és lányaik beszámolóiból:

 

Nagyon vártam már az anya-lánya lelkinapot! Végre a nagylányom elérte azt a korhatárt, amikor mi is részesei lehettünk rajta. Ő is izgatottan várta és a lelkinap folyamán is csupa öröm volt és kíváncsiság!
Hasznos volt számomra Marika tanítása, elgondolkodtatott dolgokon, emlékeztetett dolgokra és olyan jó volt hallani a gyakorlatias konkrét helyzeteket és azokra a megoldásokat a lányával való kapcsolatában. Nem csak elmélet volt ezálltal, hanem gyakorlatias is.
Elgondolkodtatott és tettekre is hívott, hogy többet kellene imádkozzak a kislányomért, hogy konkrétan akár imádkozhatok a kapcsolataiért, a nehézségeiért, a konfliktusai kezeléséért a barátnőivel – akár vele együtt is.
A lelkinap megerősített abban, hogy mennyire fontos a kapcsolatunk minőségére figyelni. Szeretnénk részesei lenni a jövőben is. Hálásak vagyunk mindenért a szervezőknek! (Száva Ildikó, Brassó)

Hála van a szívemben, hogy megtapasztalhattam az elmúlt szombaton az anya-lánya napon a szentmise utáni áldást amit adtam és kaptam a lányomtól. Sokáig elfog kísérni a mindennapokban.
Kívánom, hogy még nagyon sok hasonló eseményt tudjatok szervezni, hogy minél több anya megélhesse ezt az érzést. Bízom benne, hogy még sikerül résztvennem hasonló eseményeken. (Papp Csilla, Szováta)

Hálát adok a Jóistennek, hogy a lányommal együtt részt vehettünk ezen a meghitt lelkinapon. Nem voltak elvárásaim, mert tudtam, hogy bárhol jó, ahol a lányommal együtt lehetek és egyelőre ő is így van ezzel.
A lelkinap az érkezéstől az elbúcsúzásig különleges volt. Nagyon tetszett a tanítás, amelyben az anyaságom fontosságára mutatott rá, megerősített abban, hogy mi vagyunk a gyermekeink, a lányunk otthona, hogy mennyire fontos, hogy megismerjük a gyermekünk szeretetnyelvét, hogy számba vegyük, hogy melyek azok az örökségek, amiket át szeretnénk adni a lányunknak. Mindezeken dolgozni és imádkozni kell.
Különleges volt a szentmise a katolikus templomban, egymás mellett énekelve, imádkozva. A záró áldás előtt egy megható momentum következett: az anyukák megáldották a lányaikat, a lányok az édesanyjukat.
A finom ebéd és a táncos mozgás után kézműveskedés volt a lányunkkal, „hála kompótot” készítettünk, felírtuk azokat a tulajdonságainka, amelyekért hálásak vagyunk a másiknak. A zárókörben édesanyák és lányaik is jelezték: terveik vannak a lányaikkal a közös mi-idő-re. (Pál Melinda és lánya, Kata – Oroszhegy)

Mivel három kislány édesanyja vagyok, nehéz megállni és csak egy kislányommal időt tölteni – kettesben. Ezért önmagában már áldott idő volt, hogy azt a pár órát együtt töltöttük, sikerült beszélgetést indítani, egymásra hangolódni. Megsimogatta a lelkem Marika tanúságtétele, ahogyan kitartóan imádkozik lányáért és ahogyan együtt tudnak szinte napi rendszerességgel szentmisén részt venni. Ezt szeretném a legjobban a lányaim életembe is beépíteni, a hétköznapi szentmiséket, és – ha eljön az ideje – a gyakori szentáldozást. Ez a lelkem vágya! Az édesanyák és lányaik megáldása a szentmise végén nagyon mély és megható volt számomra, illetve a levélírás, ami szintén egy olyan mozzanat a közös életünkben, amely megmarad: a lányom évek multán is elolvashatja azokat a hála gondolatokat, amelyeket ott megtudtam fogalmazni! Hála és köszönet a lelkinapért, sok áldást és bölcsességet kívánok a továbbiak megszervezésére! (Csibi Tünde – Marosszentgyörgy)

Tetszett ez az írás? Ha igen, add tovább egy megosztással!

Facebook
Twitter
WhatsApp
Email
Print

ADOMÁNYOD FENNMARADÁSUNKAT BIZTOSÍTJA

Ha teheted, támogass minket!
KÖSZÖNJÜK!

2022 © Családpásztor Evangelizációs Szolgálat
Impresszum | Médiaajánlat | Jognyilatkozat | Adatkezelési tájékoztató