Isten áldja az édesanyákat!
„Isten nem lehet ott mindenhol, ezért teremtette az édesanyákat.” – bár teológiailag nem pontos, mégis ez a régi zsidó mondás szépen leírja az anyák életünkben betöltött jelentős szerepét. Az anyaság Isten egyik legnagyobb ajándéka az emberiség számára. Egy szerető, elkötelezett anyának meghatározó szerepe van gyermekei személyiségének fejlődésében.
Képzeljük csak el a világot anyák nélkül! Nagyon szegény, békétlen és rideg lenne. Mert elsősorban édesanyánktól tanuljuk meg az áldozatkészséget, az odaadást, mások megbecsülését, az együttérzést – ezek teszik lehetővé, hogy békében éljünk egymással.
„Az anyák képesek őrizni és egyben tartani az élet szálait. Szükség van olyan emberekre, akik közösségi szálakat tudnak szőni a megosztottság szögesdrótjaival szemben és erre az anyák képesek” – mondta egyik beszédében Ferenc pápa.
Önfeláldozásra teremtve
Biológiailag a nők önfeláldozásra vannak tervezve. A várandósság ideje alatt a nő teste elsősorban a benne fejlődő új, növekvő élet táplálására összpontosít, a születendő baba szükségleteit helyezi előtérbe. Az önfeláldozásra való készség nemcsak az áldott állapot idejére jellemző: gyermekei születése után az anya továbbra is áldozatokat hoz, mindent megtesz azért, hogy biztosítsa mindazt, amire szükségük van. Az anyákat Isten arra tervezte, hogy neveljenek és tápláljanak, egyszerűen nincs nagyobb tápláló erő ezen a bolygón, mint egy édesanya.
Vigasztaló szeretet
Amikor Pál apostol a tesszalonikaiak iránti szeretetéről beszélt, az anyai szeretet hasonlatát használta annak leírására, hogy milyen mélyen törődött híveivel. Emlékeztette őket arra, hogy olyan, mint egy „szelíd” anya, aki „gyermekeit dajkálja” (1Tessz 2,7). Amikor Isten Izrael iránti szeretetét írta le, ezt szintén az anyaság hasonlatával tette. Azt mondta Izraelnek, hogy „mint a fiút, akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket” (Iz 66,13).
A derék asszony dicsérete
Eszembe jutnak a nagy bibliai bölcsességkönyv, a Példabeszédek könyvének záró fejezetei. Az a könyv, amely évezredeken át több millió embernek segített jobb életet élni, a nőkről, az édesanyákról szóló méltatással, elismerő megnyilatkozással zárul. A Példabeszédek könyvének utolsó szavai nem Istent dicsérik, és nem a férfiak nagyszerűségének állítanak emléket. Arról a gyönyörű és nélkülözhetetlen szerepről beszélnek, amelyet a nők töltenek be Isten teremtett világában. A jó, istenfélő és nemes életről szóló harminc fejezetnyi útmutatás végén a Példabeszédek könyve ezekkel a derék asszonyhoz címzett szavakkal zárul: „Kiállnak fiai, s boldognak hirdetik, a férje is fölkel és így dicséri: »Sok asszony megmutatta, milyen derék, de te felülmúlod őket, mind valamennyit!« Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó, de a derék asszonynak kijár a dicséret. Magasztaljátok keze munkájáért, a városkapuknál dicsérjék tetteit!” (Péld 31,28-31)
A legjobb mindabból, amit Isten egy nőben elhelyezett, az anyaságban nyilvánul meg. Egyikünk sem jött világra édesanya nélkül. Az anyaság egy nő tudatos, megfontolt döntése, amely a szeretetteljes önfeláldozás nemes és isteni cselekedetében nyilvánul meg, azzal a céllal, hogy Isten mellett társteremtőként új életet hozzon a világba.
Ezen az anyák napján azt kérem, kedves Olvasó, hogy szánj rá időt, és különleges módon mondj köszönetet az édesanyádnak! Nem, ő nem tökéletes, és nem tett mindig mindent jól – de életet adott neked. És ha olyan, mint a legtöbb anya, akkor sok mindent feláldozott érted. Mindent megtett annak érdekében, hogy szerető és gondoskodó emberré válj.
Az édesanyáknak pedig köszönetet mondok mindazért, amit azért tettetek, hogy gyermekeiket felkészítsék arra, hogy a következő generáció lehető legjobb férfiai és női legyenek.
A világunk nem képes meglenni nélkületek, kedves Édesanyák! Köszönjük mindazt, amit tesztek! Boldog anyák napját!
Kertész Tibor
Fotók: © Canva Pro
Tetszett ez az írás? Ha igen, add tovább egy megosztással!
Facebook
Twitter
WhatsApp
Email
Print
Amiről még olvashatsz...
2024.10.10
2024.09.30
2024.09.19
ADOMÁNYOD FENNMARADÁSUNKAT BIZTOSÍTJA
A Családpásztor Evangelizációs Szolgálatot jelenleg teljes egészében adományokból próbáljuk fenntartani. Ha teheted, támogass minket!
KÖSZÖNJÜK!
2022 © Családpásztor Evangelizációs Szolgálat
Impresszum | Médiaajánlat | Jognyilatkozat | Adatkezelési tájékoztató
272